|
Pünkösdhétfő, 2021. május 24.
A szentmise alatt, amikor a pap felemelte a kelyhet, láttam Krisztus Drága Vérének kelyhe felett a kegyelmekben gazdag Kis Jézust. Sugárzó fehér köntöst viselt, kis vörös liliomvirágokkal és arany szegéllyel. Megáldott engem, majd később hozzám jött lebegve. Egy fehér követ, egy nagy fehér liliomvirágot és egy fehér gyöngyökből és vörös rubinokból levő keresztet helyezett a padomra. Az Úr megsimogatta kezével a fehér követ. Aztán egy arany feliratot láttam a fehér kövön: „Az Immaculata gyermekei, a végidők apostolai.” A Mennyek Királya így szólt: „Nekik nyújtom át a fehér liliomvirágot.” Aztán a fejemet a két keze közé vette, tartva és cirógatva, és így szólt: „De te Tőlem egy vörös liliomvirágot kapsz. Vállalj áldozatot és imádkozz a bűnösök megtéréséért az engesztelés jegyében! Imádkozz nagyon az emberekért!” A cirógatást minden ember nevében fogadhatom, akik szeretik Őt. Szeretettel teljesen és szabadon tanít engem. Nála biztonságban érzem magam, végtelenül szeretve és szabadon. Nincs ehhez fogható a földön. Ezután a Gyermek Jézus a családról beszélt: „Isten Szentlelke uralkodik a családban. A család tele van áldással, és Isten akarta. Ők az Egyház alapkövei. Milyen áldást vihet a család a világotokba, ha a szívük nyitva van előttem! A sátán el akarja pusztítani a családokat. Ezért imádkozzatok a családokban Drága Véremhez! Negyven napig jártam a pusztát. Ott kísértett meg a sátán. A Szentírás szavával, az Örök Atya szavával küzdtem le a sátánt. A sátán azért kap bebocsátást Egyházamba, mert sok papom már nem hisz, nem imádkozik, és elutasítja a Szentírást. Ők mindent a világ szemén keresztül látnak. Emeljék tekintetüket az Örök Atyára! Isten igéje megment. A sátán otthagyott Engem, és ugyanezt fogja tenni, ha tisztelitek az Örök Atya szavát. Az Atya igéje örökké megmarad. A megpróbáltatás, amelyet bejelentettem neked, az a közelgő szinódus. Ima, áldozat, engesztelés!” Az Úr megmondta és megmutatta nekem, hogy Egyházát az alapfalakig fogják lebontani ellenségei. Azonban újjá fogják építeni azok az emberek, akik hisznek Benne (Jézusban – a fordító megjegyzése). A kegyelmekben gazdag Gyermek Jézus megáldott engem és eltűnt.
|