Az összes üzenet 2018-tól
Magyar kezdőlap

Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2026. május 25-én

Egy nagy arany fénygömb lebeg felettünk, és ezt hét kisebb fénygömb kíséri. A nagy arany fénygömb kinyílik, és egy szép fény jön le hozzánk. Az Irgalmasság Királya prágai alakjában jön hozzánk: nagy arany királyi koronáját viseli, a koronán rubin kereszttel, rövid fekete-barna göndör haja és kék szeme van. Jobb kezében nagy arany jogarát, bal kezében a Vulgatát, a Szentírást tartja. Az Irgalmasság Királya sötétkék köntöst és arany brokát palástot visel vöröses virágindákkal. Az arany brokát jobban ki van dolgozva a Mennyei Király palástjában, mint a vöröses virágindák vannak. Most a kisebb fénygömbök nyílnak ki, és hét szent angyal sugárzó fehér ruhában jön elő ezekből. Felveszik a királyi palástot, és fölénk terítik, és mindannyian el vagyunk rejtve benne, még azok a távoli emberek is, akik az Irgalmasság Királyára gondolnak. A kiterített királyi palástból sok kis, körülbelül 10 cm nagyságú, arany láng lebeg le hozzánk, és látom, ahogyan azok a távolba is elllebegnek. Aztán a szent angyalok leteszik a királyi palástot, és letérdelnek az Irgalmasság Királya előtt. Az Irgalmasság Királya így szól hozzánk:

„Az Atya és a Fiú – ez vagyok Én – és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Az Irgalmasság Királya közelebb jön hozzánk, és a gyermekek felett lebeg. Azt mondja:

„Mily nagyon örülök a gyermekeknek, akik szívükkel keresnek Engem! Nézzétek, Én is gyermekként jövök hozzátok, mert szeretem a szíveteket, és minden egyes imátokat hallom.”

Az Irgalmasság Királya fogja arany jogarát, a gyermekek felé dönti, keresztet rajzol, és így szól:

„Tiszteljétek a gyermekek szívét, és tegyétek szíveteket hasonlóvá hozzuk! Nézzétek a Szentírást, amely Isten szava! Ott azt is fogjátok látni és olvasni, mennyire szeretem a gyermekeket. A Szentírásban megtaláljátok azt az ifjút is, fiatal férfit, aki a Getszemáni kertben elfutott, aki csak egy gyolcslepelbe volt öltözve. Ő volt Márk evangélista.” (Saját megjegyzés: Márk evangéliuma, lásd Mk 14,51-52. Ez a szöveg csak ott található meg.)

Az Úr rámutat arra, hogy nem a Szentírás említi meg azt, hogy ez az ifjú Márk evangélista volt.

„Egykor falak védtek meg titeket minden támadástól. Nézzétek, a gyötrelem idején az Istenbe, Atyámba vetett bizalom véd meg benneteket, és legyen a Drága Vérhez szóló ima a menedéketek! Aki Bennem bízik, azt óvni fogom. Ne bízzatok semmilyen földi üdvhozóban, helyezzétek minden bizalmatokat Legszentebb Szívembe!”

Látom a Szívét, ahogy elevenen dobog a mellén, egy lánggal a Szív felett és egy kereszttel. A Mennyei Király így beszél:

„Korábban falak védtek meg titeket, erődítmények falai, de az utolsó időkben ez a védelem a bizalom lesz, amelyet Belém vettek. Ezért éljetek Bennem, Egyházam szent szentségeiben, a megszentelő kegyelemben, és átvezetlek benneteket ezen az időn: minden csapáson és büntetőítéleten keresztül, amelyek jönni fognak. Nem a ti dolgotok ismerni az időket, azonban Én veletek vagyok, intlek titeket és megmondom, mit kell tennetek. Azok pedig, akik nem keresik a megtérést és a Hozzám való térést, elutasítják a kegyelmet. Imádkozzatok értük!”

Most megnyílik a Vulgata, a Szentírás, az Irgalmasság Királyának kezében, és látom benne Izajás könyvének egy részletét: Iz 26,1-27,1:

26 1Azon a napon majd ezt az éneket éneklik Júda földjén: „Erős városunk van nekünk, oltalmul szolgál kőfal és bástya. 2Nyissátok ki a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nemzet, mely megtartja a hűséget! 3Szándéka szilárd: megőrzöd a békét, a békét, mert Benned bízik. 4Bízzatok az Úrban örökkön örökké, mert az Úr örök Kőszikla! 5Mert ledönti a hegyen lakókat, a kérkedő várost megalázza, földig alázza, porba sújtja. 6Láb tapossa, szegények lába, szűkölködők léptei.

7Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját Te egyengeted. 8Ítéleteid ösvényén is Terád vártunk, Uram, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk. 9Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem Téged keres. Mert ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. 10Ha kegyelmet kap is az istentelen, nem tanul igazságot; az igazság földjén gonoszul cselekszik, és nem látja az Úr fenségét. 11Uram, felemelkedett a kezed, de nem látják; lássák meg szégyenkezve féltő szereteted néped iránt! Bizony, az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. 12Uram, Te adsz nekünk békességet, mert minden tettünket Te vitted végbe nekünk. 13Urunk, Istenünk, noha mások uralkodtak rajtunk, nem Te, mi azért egyedül Téged, a Te nevedet emlegetjük. 14A halottak nem élnek, az árnyak nem támadnak fel: ezért látogattad meg és pusztítottad el őket, és eltörölted minden emléküket. 15Megsokasítottad a nemzetet, Uram, megsokasítottad a nemzetet, megdicsőítetted Magad; kiterjesztetted az ország minden határát. 16Uram, a szorongatásban Téged kerestek, imát suttogtak, mikor fenyítetted őket. 17Mint a terhes asszony, aki közel van a szüléshez, vajúdik és kiált fájdalmában, olyanok voltunk mi színed előtt, Uram. 18Fogantunk, vajúdtunk, mintegy szelet szültünk; szabadulást nem szereztünk az országnak, és nem születtek lakói a földnek. 19Életre kelnek majd halottaid, holttestük feltámad. Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert világosság harmata a Te harmatod, és a föld újjászüli az árnyakat.

20Indulj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra ajtódat, rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg el nem múlik a harag! 21Mert íme, az Úr kilép lakóhelyéről, hogy meglátogassa a föld lakóit bűnük miatt; a föld megmutatja a vérüket, és nem takarja be többé a megölteket.”

27 1Azon a napon majd meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával a Leviatánt, a gyors kígyót, a Leviatánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengeri sárkányt.

Az Irgalmasság Királya így szól hozzánk:

„Ti tudjátok, hogy a büntetőítéletek eljönnek, hogy megtisztítsák az emberek szívét, mert ők elutasítják a kegyelmet, és a bűnt részesítik előnyben. Maradjatok hűségesek Hozzám és hallgassatok szavaimra! Megtérésetekkel, bűnbánatotokkal, vezeklésetekkel enyhíthetitek a büntetőítéleteket, imátokkal, gondoljatok bele! Maradjatok hűségesek szent Egyházam tanításához, és nézzétek, a győzelem mily énekét adtam ma nektek a Szentírásból! Az utolsó időkről ne csak a Jelenések könyvéből olvassatok; hanem az Ószövetségben is megtaláljátok az utolsó idők útmutatásait. De ne féljetek, mert Én veletek vagyok és veletek maradok!”

Az Irgalmasság Királya a következő imára kér minket, és mi imádkozunk:

„Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a Mennybe az összes lelket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra! Irgalmasság Királya, add nekünk a szentség és gyógyulás kegyelmét! Öntsd a béke kegyelmét minden szívbe! Ámen.”

„Nézzétek, elküldtem nektek a Szentlelket, a Vigasztalót, aki körülveszi szíveteket. Ne féljetek! Ő utasítani fog titeket. Imádkozzatok a békéért, ne hagyjátok alább az imát! Járjátok irgalmasságom útját, arany jogaromét! Nem azért jöttem, hogy elveszni hagyjalak titeket. Emlékeztetlek benneteket arra, hogy elfogadhatjátok szeretetemet. Gondoljatok arra, hogy a Szentlélek csak azért jöhetett hozzátok, mert meghaltam értetek a kereszten, és megváltottalak titeket Drága Véremmel. Legyetek irgalmasak felebarátaitokkal is! Ma azt a feladatot adom nektek, hogy bocsássatok meg azoknak, akik megnehezítik szíveteket, és Én belenézek a szívetekbe. Kérlek benneteket: engesztelődjetek ki Velem a szentgyónásban, a kiengesztelődés szentségében! Adieu!”

M.: „Adieu, Uram!” Az Irgalmasság Királya azt mondja nekem, hogy angyalaival imádkozik értünk. M.: „Szívből köszönöm Neked!” Az Irgalmasság Királya csendes áldással búcsúzik, én pedig azt válaszolom: „Ámen.” Aztán visszatér az angyalokkal a fénybe, és mindannyian eltűnnek.

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela